Amikor én megtudtam, hogy lisztérzékeny vagyok 2006. június 30-át írtunk. Meleg nyári nap volt. Jó pár vizsgálaton voltam túl, és amikor az orvos elkezdte a kezét tördelni, mindenre gondoltam... Aztán kibökte, hogy lisztérzékenység, és én egyszerre voltam boldog és elveszett. Örültem, hogy nem halálos és tanácstalan voltam: mi ez és most hogyan tovább?

Először is úgy gondoltam, hogy a nagy ijedtségre meg kellene inni egy sört. Ám azt éppen 5 perccel azelőtt közölték, hogy tilos. Csak úgy, mint vodkát, gint, whisky-t, és mindent, amiben búza, rozs, árba, vagy zab van. Gyakorlatilag az összes pékárut letiltották, a zsömlétől a pizzáig, a krémestől a háztartási kekszig. 

Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet kenyér nélkül élni, milyen az, amikor nem tudsz enni egy hamburgert buliból hazafelé menet, illetve nem szabad venni két zsömlét és 15 deka párizsit a közértben, ha éppen megéhezel napközben.

Akkor már középiskolás voltam, és soha nem a büfében ettem - egészen egyszerűen, mert nem tehettem meg. Mindig vittem a kis szendvicsemet, de soha nem voltak emiatt komplexusaim. Ám innentől kezdve ez megszűnt. Édesanyámmal találgattuk, mit is lehet tenni. Adtunk magunknak egy kis türelmi időt, hiszen ha kibírtam tünetmentesen másfél évtizedig és tünetekkel együtt élve két évig, akkor még egy-két hónap belefér. Nem ismertük ezt a világot, fel kellett fedeznünk a korlátokat és lehetőségeket.

Az első megfigyelésünk az volt, hogy mostantól bizony drágul az élet. Az előre elkészített

pékáruk prémium árakon kínálták magukat, ráadásul csak egyetlen boltot

 sikerült találnunk, a Lehel téren. Bár az agglomerációból Budára jártam iskolába, nem sok kedvem volt bejárkálni.

Aztán jött a mentőötlet egy ismerőstől: bébiétel. Nem viccelek. A babák szervezete még gyengécske, így a bébiételek gluténmentesen készülnek, és az áruk sem olyan horribilis. Ha az ember elnyammog egy-két üvegcsényit napközben, könnyedén kibírja. Rendben, nagyobb étkűek hármat-négyet is elnyammoghatnak és anyagilag még mindig sokkal beljebb lesznek, mintha az előre, készen  vásárolt kenyérből készítenének szendvicset.

Tehát a legégetőbb probléma, a napközbeni hideg étkezés megoldva. De akkor még ott maradt az egész életmód átalakítása. Először is felkerestük a http://liszterzekeny.hu-t, ahol sok hasznos tanácsot találtunk, többek közt a "Zöld Könyv" létezéséről is itt értesültünk. Ez a füzetke felsorolja az összes olyan gyártót és terméket, amelynél garantált a gluténmentesség. Hasznos segédlet az első időszak bevásárlásainál, nem kell a sokszor érthetetlen összetevő-leírásokat olvasgatni.

A másik dolog a liszt beszerzése. Kb. mindenhez kell liszt. A palacsintához, a borsóleveshez, a lencsefőzelékhez, mindenhez. Egy ideig lehet liszt nélkül élni, de baromi egysíkúvá válnak az étkezések záros határidőn belül. Mi először csak és kizárólag Mantler lisztet vettünk, aztán ahogy telt az idő és jobban elmerültünk ebben a kis univerzumban, megismerkedtünk a Schär és Glutenix termékcsaládok egyes darabjaival. Nem reklámozni akarom őket, tanácsot adok. Szépen meglettek a bejáratott boltok, főleg a budaörsi élelmiszerallergia szaküzlet (http://www.xn--lisztrzkeny-fbbc.hu/), ahol mindent lehet kapni és nagyon kedvesek, segítőkészek.

Amint picit belerázódtunk, elkezdtünk kenyeret sütni. Először sütőben (az igazat megvallva jó ideig), de az nem vált be. A kenyér minden erőfeszítés ellenére tömör volt, gumiszerű és egészen egyszerűen túl keskeny ahhoz, hogy pl. szendvicset lehessen készíteni belőle. Aztán egy akció során vettünk egy kenyérsütő gépet. Na, akkor fordult jobbra az életem.

Talán észrevettétek, hogy bár többesszámban írok, amikor a betegségről van szó, csak magamat említem. Ez azért van, mert én vagyok az első és eleddig egyetlen regisztrált cöliakias beteg a családban (még nem sikerült kiderítenem, melyik ősömtől maradt rám ez a jelentős örökség). Viszont attól kezdve, hogy a fiad, a húgod, a férjed, vagy bárkid, akivel egy fedél alatt élsz elkezdi a diétát, nincs olyan, hogy te nem. Egészen egyszerűen azért, mert túl sok energia, pénz és nyűg kétféle életvitelt folytatni. Attól kezdve mindenki a gluténmentes menüt fogyasztja, maximum a kenyér lehet a megszokott a család többi tagjának (de vigyázni kell a morzsákkal!). Ám nem kell megijedni. Kis gyakorlás, és senki nem mondja meg, hogy nem búzalisztből szaggattad a nokedlit. Szóval bátorság. Új élet kezdődött!